A fallabda szabályai a játék menete

az adogatás

az első szerva jogát sorsolással döntjük el. A nyertes játékos választhat, hogy melyik oldalról kezdi a szerválást, majd egészen addig amíg ő nyeri a labdameneteket köteles az oldalakat felváltva használni. Ha nem az adogató nyeri a labdamenetet, akkor elveszti az adogatás jogát (szerva csere) és a másik játékos hasonló szabályok mellett adogathat.

A szabályos adogatás:

Adogatáskor az egyik lábunknak az adogató udvaron belül kell lennie úgy, hogy nem érhetünk a vonalhoz majd a labdát a főfal szervavonal feletti részére ütjük úgy, hogy az a fogadó játékos térfelére menjen.

a labdamenet

az adogatást és az összes ezt követő labdát a második pattanás előtt kell visszaüssük úgy, hogy az bármelyik falat érintheti, és érje el a főfalat. A labdamenetnek akkor van vége, ha az ütésben lévő játékos ezt nem tudja teljesíteni.

a pontszámítás

Minden labdamenet pontot jelent az azt megnyerő játékosnak. Egy játszma 11 pontig tart, viszont játszmán belül 2 pontos különbség kell a nyertes játékos javára, ami azt jelenti, hogy 10:10-es állásnál addig folytatódik a játszma, míg valamelyik játékos 2 pontos különbséget ér el. Egy mérkőzés általában 3 nyert játszmáig tart (Best of 5), de néha ez lehet csak két nyert játszma.

let-strok szabály

A fallabdában eltérően már ütős sportágaktól a játékosok egy térfélen mozognak egymáshoz meglehetősen közel ütővel a kezükben és viszonylag szűk térben vannak összezárva egy átlagosan 150 km/h sebességgel (a legnagyobb mért sebességű labda 286 km/h) mozgó labdával. Ez komoly veszélyt jelent egymás testi épségére. Azért az első és a legfontosabb szabály egymás testi épségének megóvása!

Annak érdekében, hogy a küzdelem heve ne írja felül a biztonságot alkották meg az úgynevezett „let-strok” szabályt. Ez a szabályrendszer lehetővé teszi, hogy akadályozás esetén, vagy a másik veszélyeztetésekor a labdamenet megállítsuk. A folytatásra két lehetőséget biztosít a szabályrendszer. A labdamenet újrajátszása (LET), vagy az akadályozott játékos nyeri a pontot (STROK).

Az egyes esetek helyes megítélése komoly gyakorlatot igényel. Ehhez nyújt segítséget ez az útmutató.